melyet a Hunyadiak és a Jagellók után nevez a magyar történetirás. Ebben a rövid időszakban az emberiség történetének, a kereszténység megalapitása óta, legjelen tékenyebb eseményei és mozgalmai torlódnak össze: az antik szellem ujjászületése, a könyvnyomtatás föltalálása, Konstantinápoly eleste, Amerika fölfedezése, a protestantizmus föllépése. Ezen eseményeknek és mozgalmaknak a világot átváltoztató hatása természetszerüen nem érvényesült rögtön. A XVI. század első negyedében még sejteni sem lehetett, hogy Guttenberg, Columbus és Luther az államok alakulásának és a népek fejlődésének új irányokat vannak hivatva kitüzni. De már a XV. század folyamán a népek életében és az egyének lelkében egyaránt megindul az átalakulás forrongása. Régi tekintélyek és intézmények meginganak; új eszmék törekednek uralomra; a társadalom alsóbb rétegei emanczipálni kezdik magukat; az egyén értéke és sulya gyarapodik; nagy tehetségek és erőteljes egyéniségek előtt mindenütt korlátlan működési tér nyilik meg; az egyház, a királyság és a mindakettőnek védpajzsa alatt megerősödött egyházi s világi aristocratia mellett egy új hatalom kezd fölemelkedni: a tömegek közszelleme. A magyar nemzet, mely mai hazánkban megtelepedése óta folytonosan a nyugat-európai szellemi áramlatok sphaerájában élt, ezeknek hatását szervezete minden izében most is átérezte. A renaissance irodalmi és művészeti virágai az Alpeseken innen legelőször Magyarországban nyiltak. Az újkor politikai eszméi is korán. hatották át itt a szellemeket. Sőt bizonyos tekintetben. az úttörő dicsősége illeti meg nemzeA középkori fogalmakkal való szakitás merész, mondhatnók világra szóló tényét láthatjuk Hunyadi Jánosnak az ország kormányzójává, majd fiának királylyá megválasztásában. A XIV. század elején, az Árpád-ház kihalta után, a hatalmas Csákok, Németujváriak s a többi oligarchák ambitiója csak odáig ér, hogy az ország egy része fölött önkényes hatalmat gyakoroljanak, vagy hogy a koronát tetszésük szerint osztogassák; még nem gondolhatnak arra, hogy az ország kormányát saját kezeik közé ragadják, trónját maguk foglalják el. És másfél századdal utóbb a homályból, alacsony sorsból csak imént kiemelkedett Hunyadiakat állitja az ország élére a nemzet, .magával sodorva az aristocratiát, hatalmas külföldi uralkodókat utasitva el igényeikkel. Önkénytelenül a napoleoni korra kell a magyar történetirónak gondolni, mikor annak volt tanúja, mi nálunk a XV. század második felében történt: hogy molnárlegényből gróf és hadvezér, tiszttartóból nádorispán, jobbágy fiából bíboros prímás válhatik. A jogosult büszkeség érzetével hirdethetjük, hogy ezen (modern kifejezést használva) democraticus irány diadalait vérözön nem mocskolta be. Már ezen mozzanatoktól is kivételes érdeket és jelentőséget nyer az az időszak, a melynek küszöbéhez jutottunk. De nem kevésbbé ragadják meg a figyelmet az emelkedés és hanyatlás, a dicsőség és gyász, a hazafias önfeláldozás és a hazát feláldozó önzés megrenditő váltakozásai, melyeket ez az időszak felmutat. |